Sziasztok!
Annyira várom már a tavaszt, és ahogy hallom a kismadarak csiripelését eszembe jutnak azok a boldog gyermekkori évek, mikor még nem voltak problémáim, max az hogy dolgozatot írok. Eszembe jutott amikor reggel kinyitottam a szemem, és besütött a napocska az ablakomon, imádtam erre kelni régen. Most már annyira nem, mert felébredek rá. De visszatérve, boldogan keltem, felvettem valami csinosat, kihúztam a szemem, és elindultam a buszmegállóba. Állandóan csiripeltek a madarak, olyan zene volt a füleimnek, olyan boldoggá tett a jóidő, annyira szerettem kinn lenni. Csupa pozitív érzése kerít hatalmába ha belegondolok. Igen, az emlékek, és a honvágyam. A honvágyam egyre erősebb, és nem tudom mit kezdjek ezekkel az érzésekkel. Fáj h nem sétálhatok otthon a városban, fáj h nem találkozhatok a barátaimmal. Nagyon hiányzik.. Tudjátok azért van egy negatívuma is, méghozzá az, hogy amikor karácsonykor lementünk, egy csomó rossz emlék jutott eszembe, amiket szeretnék örökre kitörölni, de egyszerűen nem megy. Szerintetek hogy lenne lehetséges? Nem nagyon kommenteltek. Na szóval a tavasszal az én kis otthonomat szeretem nagyon, de sajnos ritkán tudok haza utazni, mert nincs rá túl sok időm. A hétvégi programom a következő lesz ha süt a nap ilyen szépen, mert most elmegyünk vidékre egy kicsit, hogy viszem a könyvem, kifekszek és olvasok. (meg a tételeket is) Remélem nem borul be az idő hétvégére, ezt szeretem, nem túl meleg nem túl hideg, tökéletes nekem. 🙂
Mindjárt elalszok olyan álmos vagyok, de még el kell mennem a városba, meg haza kellene jönnöm főzni is, szóval most elmegyek.
Puszi
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: