Nem tudom minek fog indulni a bejegyzés, és azt se hogy sértő lesz-e, csak egyszerűen kiírom magamból mindazt ami fáj és bánt. Kezdjük azzal hogy a stresszem, a gyomoridegem már nem hasmenés formájában jön, hanem a szívemmel vannak gondok ami egy kicsit megrémiszt. Nem is akarom erre a szót pazarolni, mert hiszen mindenkinek megvannak a saját maga problémái. 

Nagyon nincs kedvem most írni, de muszáj mert igenis erőltetnem kell azt amit amúgy szeretek csinálni, csak nincs ihletem mostanában. Semmihez nincs kedvem. Nincs munkahelyem, pénzem és egyszerűen nem megy nekem semmi. A lényeg hogy pedig muszáj.
Ami a dolog lényegét érinti az az, hogy a párom kedves családja már megint alkotott, és egyszerűen már képtelen vagyok ezeket a nevetséges dolgokat elviselni. Tudom, tudom a párommal vagyok együtt, de minden stresszem forrása ebből fakad és kicsit irritál az egész szar helyzetem. 
Belegondolok hogy kidolgozom a belem hogy kedveljenek, és erre nem kapok vissza semmit. Vagyis, múltkor tökre örültem h kedvesek voltak Velem, de úgy mindenki, aztán most megint h mi történhetett azt nem tudom, de eléggé idegesít a dolog.
Lehet nagyon hülyének néztek, de az hogy nem kértek fel keresztszülőnek párom tesójáék, úgy egy kicsit kiborított. Vagyis, de én is leszek, csak nem ‘hivatalosan’. Hazudott, és igen hamar le is bukott, mert utána érdeklődtem hogy valóban csak 2 keresztülője lehet a gyereknek? Barátnőméknek konkrétan 7 hivatalosa keresztülője van a gyereknek. Aztán mikor párommal egy kiadós veszekedés után ráírt, h Én ugyan miért nem lehetek hivatalos keresztülő, konkrétan lebukott a hazugságával, és kiderült h csak a vér szerinti rokonokat akarja. De mivel én nem vagyok a felesége, ezért én nem lehetek. (???) Hivatalosan az élettársa vagyok, de az ilyen apróságokat mellőzük már. Mondja meg a szemembe hogy tulajdonképpen mi a JÓISTEN PROBLÉMÁJA VAN VELEM? Egyszerűen elképeszt az ellenszenvük irántam. De majd amikor nekem lesz gyerekem, na majd akkor nyal nagyon vissza az fagyi! Mert hogy Én nem fogok jó pofiskodni, az biztos! Nálam mindenki akit felkérek hivatalosan lesz keresztülő, és legyen bárki a párja annak akit én szeretnék, hivatalosan fogom felkérni. Egyetlen egy ember nem lesz keresztszülője, de csak egy… és abból ha sértődés lesz, hát legyen. 

Nem értem a beszólásokat, nem értem miért kell így viselkedni, nem értem miért kell elmondani hogy mert mi nem megyünk.. És rájöttem, nyugtatják a lelkiismeretüket vele, h ha elmondják, ők mindent megtettek annak érdekében hogy lássuk törődnek velünk. Ezzel el van intézve ha ezt hallgatjuk, h ritkán megyünk. Senki nem mozdítja meg magát hogy eljöjjön hozzánk. Ha meg megyünk hallgatjuk a szekálásokat, meg a csúnya beszólásokat, amitől már konkrétan teljesen elmegy az életkedvem, és akkor nagyban csodálkoznak h na úristen nem jönnek!!! 

De az én családom sem piskóta ám! Drága keresztanyám, elmondja mindig mennyire odavan értem, mennyire várja h menjek satöbbi. Jó múltkor, megbeszéltük h vasárnap elmegyek hozzá, mikor párom megy ebédelni a mamikához, mire megírta h neki mégse jó. 2 héttel előtte beszéltük meg, de jó lemondta. Erre anya lecseszte, h miért mindig engem kell lemondani, amikor én utazok X km-ert hogy megtudjuk Őket is látogatni. Ebből az lett, hogy a hétvégén, csörög a telefonom, h hol vagyok. Bejelentkezés minden nélkül jöttek fel hozzánk. Mondom bocs, nem vagyunk otthon. De megakartak lepni, mondom akkor légyszi legközelebb ne lepjetek meg, szóljatok előre. Utólag kiderült, hogy nem hozzánk indultak.. csak jófejség lett volna tőlük ha oda is beugranak. Lényeg a lényeg, szóltam hogy akkor másnap majd mi átmegyünk, mert mi azért nem voltunk otthon, mert mi is családlátogatóban voltunk. Írtam hogy délelőtt. Írta oké, jó. Én másnap délelőtt 9:30kor írtam hogy mindjárt indulunk. Mit kaptam választ? Majd menjünk fel fél 12-re mert a kutyát elviszi sétálni. Na de könyörgöm!!! Egy kutya miatt várjak 2órát még amikor leírtam hogy délelőtt megyünk??? Válaszoltam hogy jólvan, akkor mi hazamegyünk. Mi a reakció? OK! Semmi olyan hogy akkor ne hülyéskedjetek, elviszem délután a kutyát sétálni, nem… hanem h menjetek akkor haza… Egy kutya fontosabb mint a család???? Nevetséges komolyan. És itt és most zártam le én vele ezt az egészet.
Nagyon nagyon kifakadtam, és nem is értem hogy az emberek hogy lehetnek ilyenek azokkal, akik szeretik Őket. 

Ennyit mára

puszi

Sokszor azon kapom magam hogy a drága szerelmememmel semmit sem tudok megbeszélni, és valóban nem ide kellene írnom, de ki akarom írni magamból. A legtöbb vitánk abból ered, hogy nem úgy gondolkodik ahogy nekem már természetes lenne. (közös kassza, közösen dönteni dolgokban) Igazából nem tudom hogy ezek fognak-e változni a jövőben, mert ameddig Én ezt természetesnek veszem, addig Ő nem, és kicsit aggaszt h máshogy képzeljük el a család fogalmát. Szerintem kicsit Ő modern felfogású, ami ellenkezik az Én elveimmel. Ha igazán szereti egyik fél a másikat szerintem nem lenne kérdés, hogy össze tegyük azt amink van. És mindenkit hallok, minden ismerősöm meséli, hogy első pillanattól kezdve, a másik hogy tök rövid idő kellett, nálunk meg nagyon lassan megy.. 
Én nem is tudnám elképzelni úgy az életem, hogy ‘enyém tied‘ van. Nem tudom hogy tényleg változni fog az évek múlásával, vagy pedig így ragadunk meg.. 

Ami azt illeti a mai társadalomban olyan fura dolgok vannak, amiket egyszerűen nem tudok követni. És nem tudom hogy a párom is ebbe a kategóriába akar e beletartozni, mert kicsit megrémít.. Én falun nőttem fel, falun éltem, és csak később költöztünk be a városba.. Lehet azért furcsák nekem az olyan dolgok, hogy a páromnak kötelező jeleggel kell mennie wellnes hétvégére a részlegével, egyszerűen nem értem. Ha majd lesz egy síró gyerek, akkor is kötelező jelleggel fogják elvinni? Nyílván ezért tanult, hogy ilyen klassz hiper szuper munkahelye legyen, de tudjátok azt látom hogy neki ez az előrébb való, a karrier… Én nem vagyok cél. Minden más célja neki csak egyedül én nem. Nem vesz el feleségül, félti a pénzét, és még a házat sem nagyon akarja velem megvenni. Nagyon rosszul érint, amikor ennyit szenvedtem érte, annyit küzdöttem hogy újra együtt legyünk, és azt látom hogy minden fontosabb mint Én. Tényleg nem az anyagiakról szól a dolog, és sajnos nem érti meg, és nem látja. De amit itthonra kell venni, abban hárít, de ha minden másról van szó.. (nem akarok példát írni jelenleg) akkor egyszerre meglehet rendelni, meg lehet venni. Tényleg nem veszi észre. Én értem hogy fiatal és mást látott, hála azoknak a drága barátainak, de mindenkinek egy élete van. 
Na kipanaszkodtam magam. 
A lényeg hogy utálom a mai társadalmat, ami lett, és lenni fog.

Sziasztok!

Próbáltam bekerülni a VIP programba hogy az én blogom is beválogassák, és igazából szerintem még csak meg sem nézték, mert egyszerre kaptam egy nemleges választ. A Pénz nem is érdekelt, hanem az hogy olvassák a gondolataimat. Az a baj, hogy mostanában annyi negatív jön az életembe, és egyszerűen nem tudom ki kerülni. Tudjátok miből gondoltam hogy talán az Én blogom is kikerülhet? Múltkor rákattintottam egy blogra, fene se tudja mi volt az, és olyan komolytalan cikk volt, ráadásul rosszul volt fogalmazva, és cirka 20sorból állt. Az ilyen kikerülhet? Na de nem is mérgelem fel magam ezen, hisz biztos keveset blogolok és ez volt az alapvető probléma. De még annyit sem írtak a szerkik hogy ugyan mi a baj, vagy tanácsot adjanak hogy miért? előbb vagy utóbb ki fog kerülni, biztos vagyok benne. 
Bár túl sokszor vagyok pozitív, és azt gondolnám hogy a Vonzzás Törvénye létezik, és kiderül, hogy nem, nem olyan jó ha állandóan pozitív vagyok. Próbáltam. Megfogadtam a tanácsát mindenkinek, hogy soha ne adjam fel, mindig tartsak ki a céljaim mellett, de aztán látom a sorban jövő NEMleges válaszokat, és kiborulok. Napi szinten sírok, hogy mindenhonnan csak az elutasító választ kapom. Minden ismerősömnek hipp hopp sikerül minden, ráadásul olyanoknak akiknek amúgyis mindenük megvan. Én csak egy kib*szott éves állást szerettem volna Ausztriában, és ismét mehetek vissza nyárra, és ismét baszhatom el az egész nyaram azzal h állandóan dolgozok, és ráadásul olyan helyen, ahol tudom mi fog Rám várni… és a kollégáknak köszönhetően nem túl sok jó. Aztán októbertől megint a nagy semmi, és ugyanez lesz hogy várok a csodára meg keresem a melót, aztán semmi, meg elfogy a pénzem és ugyanott tartok ahol a part szakad. Még mindig nincs SEMMIM. 
Én olyan pozitív voltam hogy lesz éves állásom, hogy végre tudom félretenni a pénzt egy lakásra, de egyszerűen nem sikerül.. Magyar fizuból meg képtelenség félretenni.. Annyira reményvesztett vagyok már, hogy nem tudjátok elképzelni.

Na de mára ennyit a negatívból. Puszi

Jó Reggelt!

A mai reggel munkával telt, mert jönnek hozzánk a hétvégén, és kitakarítottam gyorsan, mert én meg megyek el itthonról. Holnap még sütök egy nagyot, meg főzők hogy a fiúk ne maradjanak éhen, mi meg Balcsizunk egyet az anyuval Nőnap alkalmából. Remélem azért kapok egy szép tulipáncsokrot. De képzeljétek foglaltunk repcsit, ugyhogy a nagy meglepi igaz lelőve magamnak, mert én mondtam h menjünk el, az az h elmegyünk 4 napra külföldre, a tengerpatra. :3 
Hát egy olyan témát feszegetnék a mai nap, ami szerintem sokunknak nehéz, de le szeretném írni nektek hogy min megyek keresztül. Bár már mindjárt mennem kell, de! Legalább írok, és próbálok. Talán végre a könyvemnek is neki állok, mert már annyira szeretnék írni, de nincs meg az ihlet. 
Na amit a mai napon feszegetni fogok, az az öngyilkosság. Nem szép téma tudom, de én írnék róla mert aktuális a dolog. Igzából a mai napig nem tudom hogy nekem tulajdonképpen mim van. Depresszió, kevert személyiségzavar, vagy mi.. bár talán az utolsó ténymegállapítás hogy szorongásos depresszióm van, az találóbb. A helyzet az úgy néz ki, hogy mind a mai napig nem tudom mi váltotta belőllem ezt ki, vagyis elképzelésem van róla, de ugye nem tudom hogy valóban így van-e. A kineziólógushoz ez végett mentem el, de hát hogy őszinte legyek, a párkapcsolati problémáimnál, és a jelenlevő problémákon tovább nem jutottunk. Így anyagiak híján végül nem mentem hozzá többet, de majd keresek egy másikat. 
A dolog ott kezdődött hogy 14 évesen emo lettem. A leírtak alapján beazonosítottam hogy na ez vagyok Én. Lehet hogy ha ez nem lett volna, kicsit másképp állok a világhoz, de ezt már sosem tudhatjuk meg. Mindenen sírtam, minden szarért megakartam halni.Vagdostam magam, aztán mikor édsanyám észrevette, kikaptam, aztán jött a pzsichologus. Hát elvittek engem, fu nem tudom hogyhívják, ahova a gyerekeket viszik, ilyen tanácsadásokra, ahol kikövetkeztették egy ülés után, h ‘Elvan kényeztetve, nincs semmi más baja‘. Nos ha akkor talán kicsit a dolgok mögé látnak, és foglalkoznak Velem, és nem legyintenek egy kurva nagyot az egészre, hogy önygilkossági hajlamai vannak ennek a lánynak, talán nem következnek be később még rosszabb dolgok. Összejöttem egy (utólag) gyökér gyerekkel, szerintem írtam már róla, bár lehet nem tudtam az utálatom ennyire kifejezni iránta. És állandóan átvert, én se voltam piskóta akkoriban, lázadtam, verekedtem, ésatöbbi. De a hazudozásaival elvett tőlem egy csomó mindent, azt h én egy normális életet éljek a későbbiekben. Így azért sokszor kezd összeállni a dolog, még mindig. Apróbb kis kockákból épül fel minden. Szóval elhagyott minket a nevelóapám. Tudniillik, hogy nekem apám helyett apám volt, nagyon szerettem. Ő foglalkozott velem. Akkoriban, anya is nagyon ki volt, nagyon sokat sírt, és rengeteg rossz pillanattal szembesült a pasi miatt. Még egyszer nem akarom úgy látni. Menekültem otthonról, nem bírtam nézni ahogy szenved. Ami azt illeti akkor még nem fogtam fel, h nekem is mennyire megérintette a lelkem h elhagytak minket. Akkoriban a sráccal már kiéleződött a helyzet is, hogy minden nyáron egyedül voltam, mert Őt elvitték magukkal a tesójáék, 1 hetet SE töltöttünk együtt a nyáron, alig írt nekem satöbbi. Szóval nem is értem magam, hogy miért vártam akkoriban rá? A lényeg hogy ő is hazudozott nekem, aztán elhagyott. Aztán anyu kapott nyáron egy remek ajánaltot egy Osztrák hotelbe, így elfogadta, és mivel így minden összesűrűsödött, a csávó is elhagyott.. Történt egy olyan dolog, amire bár nem vagyok büszke, de sosem bántan meg hogy így tettem. 
Begyógyszereztem magam. Amit találtam otthon gyógyszert azt szedtem be. Leszédültem a székről, és onnantól nem emlékszem már semmire. Reggel kimentem a buszmegállóba azt tudom, és hogy azt hitték részeg vagyok, a legjobb barátomnak igazolást adtak arra a napra h vigyázzon Rám. Amikor megtalálták a búcsúlevelem a szobába, akkor lett világos nekik hogy valami nem oké. Beutaltak a kórházba, de az orvosok sem jöttek rá hogy mit tettem. (milyen az ilyen orvos?) Ahelyett h a gyomrom mosták volna ki, alkoholra adtak nekem be infúziót mert azt hitték alkoholmérgezésem van. És amikor 2nappal később már bírtam beszélni, mert a sok nyugtatótól csak aludtam, anya megkérdezte h mit csináltam. Elmondtam neki h begyógyszereztem magam, és odament az orvosokhoz h h nem vették észre. És erre azt választolták h anya mentette meg az életem azzal, hogy aznap éjjel amikor beszedtem, meghánytatott.. Mert ha felszívódnak akkor ott halok meg. Sosem felejtem el azt a pár napot h nem bírtam se mozogni, se nem éreztem semmit, csak a fájdalom. Tele voltam kék lila foltokkal, mert a csávó fellökött. ÉS magániskola. 3hónapig voltam távol a sulitól, mégis úgy érzem h itt ment el az életem. Akkor valamilyen szinten még is csak bánom.. A dolog lényege, utána éven még 1x bekerültem.. Nem szedek gyógyszereket, anya nem engedi, meg én sem szedném hiába írnának fel ilyeneket. Ezek ártalmasabbak mint gondolnánk.

Na és eljött az a pillanat, hogy mostanában úgyanígy érzem magam. Amiért úgy érzem magam, az amiatt van hogy teljes csődnek érzem az életem. Teljesen kivagyok az miatt, hogy nem tudom mi akarok lenni, és közel a 30, nem tudom mivel szeretnék foglalkozni az életem végéig. Alig van pénzem, mindig felélem, mert nem találok már éves állást, és rendkívűl zavar engem ez a dolog. 🙁 Miért nem sikerül nekem soha semmi? Miért nem tudom eldönteni ennyi idősen h mit akarok csinálni? Azt érzem h sehova nem tart az életem, annyira szomorú vagyok!! 🙁

Ti mondtok erre? Van valaki még így?

Nem bírok magammal muszáj kiírnom magamból. Ajándékok meglepetés, ésatöbbi. Beszéltem már a pénzről, szerintetek normális hogy én vágyom arra hogy meglepjenek néha? Vagy csak túl giccses vagyok és túl sokat kérek? A közeli ismerősöktől mindig hallom, hogy ezt meglepik ékszerrel, a másikat wellness hétvégével, a harmadikat néha egy-egy virággal vagy mit tudom én amit emleget hogy szeretne. Engem meg nem. Segít a párom amibe kérem, most is megyünk majd pár napra külföldre, mert kitaláltam hogy menni akarok. Ő áll majd mindent, mert nekem most nincs rá keretem, de ha lenne, én is adnék bele. Szóval nem akarom hogy úgy tűnjön hogy sokat akarok, és követelőzök, de úgy nem szeretem, hogy megtehetné h néha meglepjen, mégsem teszi, pedig nem az a 7-8 ezer ft vágná földhöz ha 2-3 havonta mondjuk egy Pandora charmal meglepne, vagy egy karláncal amit már mutogatok neki egy ideje. Vagy ha mondjuk emlegetem h szeretnék egy biciklit, akkor menjünk és vegyünk nekem egy biciklit.. És annyira magam alatt vagyok, h nincs pénzem és én nem tehetem meg h megvegyem ezeket magamnak, de Ő mindent megtud venni magának. Egy új vasaló is kellene, de nem akarom erőltetni h vegyünk.. Szóval tényleg sokat akarok? De ha nem is az anyagiak, akkor azzal h néha romatikával vár haza, vagy szól h menjünk el valamerre, vagy hoz haza virágot nekem. 

Nők vagyunk. Nyílván mondjuk hogy az ajándék nem kell, büszkeségből, de amugy meg várjuk az ajándékot, az apró meglepetéseket. Rájöttem hogy tényleg kell a mindennapokba belecsempészni egy kis meglepit, apróságokat, hogy fenntartsuk a másik érdeklődését. Azt veszem észre hogy a mai fiatalok, (ne haragudjatok, tisztelet a kivételnek) hogy a divat az hogy a virágnak nem örülnek, hanem a pizza csoki chips.. Teljesen elvesztettük már ezeket a csodaszép szokásokat. A párom ha mondom akkor nagynehezen meglep néha.. de akkor rá másnapra, vagy haradnapra, de magától nem is jut eszébe, és egyszerűen nem értem. 
Az már nem számít a mai világban semmit, ha egy nő főz, takarít, mos, vasal, sütit süt.. Én azt hittem hogy megfogja kérni a kezem, mert látja mennyi mindent megteszek érte. Hiszen megkönnyíten a dolgát, mert ha egyedül élne, akkor ezt mind magának kellene csinálnia, könnyebben van hogy neki csak dolgoznia kell eljárni, és mire hazaér meleg vacsora várja, illatos ruhák, és tiszta lakás. Oké, ha én is sokat dolgozok, általában megkérem h vállalja át egy kicsit ezt a terhet, és mosson ki, porszívozzon fel és mosson fel, amit meg is csinál. De úgy érzem hogy nagyjából átveszem tőle ezt a terhet. Mégsincs megkérve a kezem, néha várom hogy egy csokor virággal jöjjön haza, vagy hogy amit megakarok nézni a moziban, egy mozijeggyel lepjen meg pl. Hogy hálaképpen kifejezze, és megköszönje h mindent megteszek neki. Próbálom elintézni a dolgait, mert dolgozik.  És tudjátok azért kicsit neheztelek rá emiatt, pedig a mai lányok nem főznek, nem is állnak neki a kedvükért. (és itt ne vegye magára mindenki) Mindig megdícsérik a munkatársai milyen jókat visz, amitől nekem dagad a mellem, de az Ővé? Büszke arra hogy én mit csinálok érte? Hogy órákat töltök azzal hogy kitaláljam mit főzzek neki? Vagy hogy milyen nehéz rendet tartani, mindig pakolok utána? Nem látom az eredményét, nem látok semmit amiért már öröm lenne ezt csinálni. Nem hinném h sokat kérek. Annyira vártam h megkérje a kezem. De tényleg. Múlt évben egész évben izgalommal töltött el a tudat, h meglesz a kezem kérve. Vártam a rózsákkal teli szobát amikor hazaérek, vártam hogy a nyaraláson megkérje a kezem, hisz a Kanári Szigeteknél jobb választás nem lehetett volna. Vártam az évfordulón, amit el is poénkodott, majd megkérdezte hogy komolyan azt hitted? Aztán vártam a karácsonykor, pedig nagyon nem akartam h akkor kérje meg, én mégis hittem benne h a doboz ott lesz a fa alatt.. Vártam Szilveszterkor.. És semmi. Most ismét várom h megkérje a kezem, de kezdem feladni az egészet. Nem hinném h megérdemlem, vagy bármi mást. Hiszen ez kényelmes. Nem tudom, de én akkor is várom a meglepiket, hisz a kis fizetéséből meg tudná tenni néha. 
Szóval ti hogy vagytok Vele? 

puszi

Helló.

Próbálom kifejteni mi van most velünk, remélem hogy tudtok valami hasznosat írni nekem (eddig nem jött még komment). Tudjátok 5 éve hogy együtt vagyunk a párommal. A kezem nincs megkérve még, de még közös kasszán sem akar lenni a kedvesem, ami nem kicsit zavar engem. Nem csal meg, szerintem nem is tenne ilyet velem. 
Tudjátok kicsit megváltozott amióta jól keres. Nem tudom elmondani ezt szavakkal, mert látni kell. Nem is akarom a szavakat erre pazarolni, mert most egyszerűen nincs kedvem.
Említettem hogy felmondtam. Azóta megint olyan lett amilyen volt. Kedvetlen, nem tőrödöm, nincs kedve beszélgetni, de úgy a kisugárzása is megváltozik. Mintha ezzel akarna bűntetni hogy én felmondtam. Mondja hogy nincs baja, igen mondja, de én látom hogy van. Olyan fizetése van, amiről itthon sokan csak álmodnak diplomásként is! Nem is kellene dolgoznom ameddig nem találok jó helyet, mert igen, megtehetnénk. Én mégis stresszelek, meg aggódom az anyagiak miatt, pedig 2éve élünk együtt, máshol ennyi idő után közöskassza van, Ő pedig nem akar. Nem költeném el, csak azt vennék ami szükséges itthonra. (Az legalább 60-70e ft… ) De sajnálva van a kis pénze, nem akar.. Úgyhogy majd ha találok melót Ausztriában, az én kis fizetésem fog elmenni a háztartásra, nyílván, tehát én nem tudok megint félretenni, pedig nekem is sok tervem van. Na elkanyarodtam a témától. Szóval amikor elmentem dolgozni minden rendben volt, megint vidám volt, puszilgatott, mindenféle terve volt. Azt látom rajta, h most felmondtam, hogy ‘nemakardolgozni,nekemkellpénztadnom’.. És ez végett kedvetlen miegyébmás. 
Ma reggel is fura volt. Amint elmegyek dolgozni megint jó kedvű lesz.. Én nem is értem hogy ez hogy lehet, nagyon félek h szakítás lesz ebből.
Szexelni nem akar már, hiába mondom minden este h na szexeljünk. A válasz h akkor csináljam én, mert ő lusta. Már dagadtnak is érzem magam, gondolom lehet nem kíván engem.. Nem tudom hogy mit csináljak ezzel a dologgal is, mert nem akar változtatni ezen. A szex sem érdekli már. Unom hogy könyörögnöm kell h szexeljünk néha. Ha van szex, akkor is én kezdeményezek. Azt veszem észre h ahelyett h jönne a nagy nap (a lánykérés) ahelyett elhidegül tőlem. Megbeszéltük hogy ne nyomkodjuk a telefonunkat, mert látom h az gáz már, régen nem nyokodtuk. Mondtam ha idegesíti hogy minden hétvégén dolgozni fogok, akkor vágjunk bele egy vállalkozásba, de mintha én rám várna h oldjam meg az anyagi részét. Azt látom hogy nem akar velem lenni már, csak nem ismeri be magának. Ha írunk akkor is fura. Nem tudom megbeszélni sem vele, mert egyszerűen azt mondja csak hogy nincs semmi. Ha elmegyünk valahova, már az sem olyan mint régen. Csendes, alig ad puszit. 
Félek hogy szakítás lesz ebből pedig én annyira próbálkozok, szerintem kihunyt nála valami. Nem mondja el h tudjak rajta változtatni. És nem tudom elképzelni nélküle az életem. 

Hallo! 

Hát a mai reggel szintúgy úgy ébredtem, ahogy tegnap, és a pénteki nap folyamán. Nem tudom csinálni. Gyomoridegem van. Sírás kerülget. Megkérdezték miért? Ti is kíváncsiak vagytok rá? Hát leírom, az egész sztorit úgy ahogy van. Ugye meséltem hogy megmondták nekem a múlt héten ha nem tetszik, akkor el is mehetek, szedjem a holmim. Igazából nem értettem hogy miért mondta ezt, talán annyit kellett volna mondania hogy ‘Megértem hogy kicsit bizonytalan vagy, de nem kell annak lenni, legyél határozottabb és menni fog. Vagy pl. Mit nézzünk át? Mi nem megy, segítünk!‘ Na ugye ezek után már gyomorideggel mentem be, és semi kedvem nem volt az egészhez. És tudjátok, amikor elmondják milyen betegségeik vannak, panaszkodnak, majdnem sírnak a telefonba, és én nekem meg súgják a fülemre h mit ajánljak a hányinger kerülget saját magamtól. Nyílván ez egy munka, ebből kell élni. És segíteni lehet ezekkel az embereknek, és segítünk is. Vannak akiknek ez megy, vannak akiknek nem. Én nem tudok rábeszélni senkit semmire. Ha jól akarok keresni, sok terméket kell eladnom, csak én nem vagyok ez a fajta. Ma reggel amikor felkeltem akkor már megint sírtam, anyut hívtam fel, h mit csináljak. Mondta h ne menjek, maradjak otthon, majd segít nekem anyagilag. (tök ciki a páromtól kérni, ((nem tudom miért ciki )) ) Úgyhogy nem mentem be. Stresszbe voltam, nem vagyok én ilyen sajnos. 
Igen írta egy kolleganőm, hogy nem vagyok kitartó. Nem gondolnám h ez kitartóság kérdése lett volna. Egyszerűen nem volt a pofámon bőr, nem tudtam h kérdezni, nem tanítottak be rendesen. 

Nem tudom hogyan tovább, nem tudom az életemmel mit kezdjek hogy őszinte legyek. De ez egy másik poszt lenne, h miért nem tudjuk ennyi idősen hogy mit kezdjünk az élettel. Szeretek írni, írni akarok, de nincs ihletem, pedig magam előtt van. Úgy érzem nem sikerülne, pedig sikerülnie kell. És fog is,  bíztatnom kell saját magam. 🙂 
Nem bántam meg hogy nem mentem be, egy kicsit sem. Kicsit megyek pihenek, és írok még. 

puszi

Sziasztok! 

Végre itt a tavasz, végre március van. Az egyik kedvenc hónapom, mivel ilyenkor a tél lezárul és újra indulnak a gyönyörű napos időszakok. Imádom a tavaszt, kirándulni menni, sétálni, süt a napocska, kiülni a teraszra és magunba szívni a D-vitamint. Ti hogy vagytok vele? 
És még a virágok miatt szeretem. Ilyenkor virágzik minden, az illatok magukba ölelik a tavaszt. Milyen jó végig menni az utcán, ahol épp virágoznak a fák? Ugye? Minden színesbe borul, és ez annyira tetszik. Boldoggá tesz engem a tavasz na! 😀

Sziasztok!

Ismét ennyire későn írok nektek, de annyira elvagyok havazva hogy konkrétan ma ültem le a géphez 2 hete, de még a sorozatjaimmal is levagyok maradva, a könyvemet se tudom olvasni. Na a lényeget szeretném igazából elmondani, nyílván nem fogok konkrét dolgokat elárulni, de a lényeget megpróbálom felvázolni. Elmentem egy értékesítő céghez dolgozni, igazából azért jó mert irodai munka, mindennap fix munkaidő van. Nyárra kitűnő lenne a meló, mert eddig nem sokat voltam nyáron a párommal együtt, mindig szezonoztam. Viszont ami kicsit idegesít, az az hogy nekem kell embereket felhívni és értékesíteni. Nem tudok tukmálni, nem tudom rábeszélni, nem tudom jól elmondani a termékeket. Nekem is jobban mellé kellene állnom az igaz, de az oktatáson kellett vna h mindent rendesen elmondjanak megtanítsanak, nem pedig én a munka után nézzek utána. Lényeg, h nekem erre nincs időm. Ma főnök odajött hozzám és közölte, ha nem megy akkor el is lehet menni. ( mert h azt látja rajtam h én nem is akarom…) Kicsit összevitatkoztunk, mert elmondta  h ne merészeljem azt mondani h nekem erre nincs időm h ezt tanuljam, de igen merem  mondani, mert konkrétan mindennap van vmi futás, menés, itthoni munka ami elveszi az időm, és konkrétan a sorozatjaimmal vagyok lemaradva, könyvet se olvasok, énidőm semmennyi! Szóval előjött a ‘Majd meglátod h lesznek ennél nagyobb problémáid is, amikor tényleg semmire sem lesz időd!‘
A munkáról nem is szeretnék tovább beszélni, gondolhatjátok mennyire nehéz. Erről az egy mondatról szeretnék veletek beszélni egy kicsit.
Kedves ‘Felnőtt’ emberek, kedves 40 év feletti édesanyák, és bárki aki sok mindenen ment keresztül, miből gondoljátok hogy attól hogy fiatal valaki,  nem volt nehéz élete, vagy hogy most sincs nehéz élete? Honnan gondoljátok h lesznek nagyobb problémáik? Miből gondoljátok azt hogy most nem éppen valaki egy nehéz helyzetben van, és jelenleg a ‘legnagyobb’ problémáit éli? Gondolom ez a mondat célzott is a gyerekekre, most lehetek nagyon őszinte?! EZEK MIATT A MONDATOK MIATT GONDOLKODOM H NEM KELL NEKEM GYEREK!!! Állandóan ezt hallgatom a családom felől is, h majd ez lesz a legnagyobb problémám! Már az agyam egy problémaként dolgozza fel a gyerek szót! Sőt kedves Állam! Engem nem fogsz rávenni arra sem, higy hitelt vegyek fel, hogy aztán adósságba verjem magam, nekem ne döntse el senki hány éven belül szüljek! Ne értsetek kérlek félre, szeretnék egyszer gyereket. Majd.. a távoli jövőben. 
Rájöttem hogy jelenleg saját magam nem találom meg, és addig nem akarok gyereket sem, ameddig én nem érem el a Maslow piramis csúcsát. Rengeteget sírok, rengeteget, hogy vajon mi szeretnék lenni, mi éri meg itthon. Teljesen kilátástalan itthon minden már. Vállalkozáson gondolkodunk, de az is hogy mit éri meg? Mit tanuljak? Annyira nem tudom tényleg, azt se h költözünk-e Ausztriába. Csak itthon vannak ilyen nagy elvárások. Na de ne menjünk bele ebbe, mert csak rám tör a depresszió ismét, és csak egésznap melankólikus leszek.
Térjünk vissza arra, hogy a felnőttek sokszor azt gondolják, h egy fiatal életében minden mese, minden happy. Keresek másik munkát közbe, most hétvégén előveszem ezt a témát is, de nagyon nehéz, mert most lemegyek a Lidlbe gyorsan h nézzek tulipánt. (tnap sehol se volt.) Meg élesztőt. Sütök fánkot, bár lehet h azt holnap csinálom meg. Bécsi palacsintát, meg rántott husit, krumplival. 🙂 Mondjuk szerintem én magamnak a karfiolhoz csinálok rizst v párolt zöldséget, a leves pedig pari leves lesz. 
Ja meg tuti össze szedtem valami ételérgezéshez hasonló tüneteket, mert annyira hányingerem van, hasmenés környékez, meg szúr a hasam, és görcsöl. Még nem tudom h cisnálom meg az itthoni teendőket, de azért szorítsatok h menjen. Süt a nap is, kirándulni kellene elmenni valahova. De nem nagyon érzem jól magam. 🙁 

Nem tudom mit szerettem vna még írni, de próbálok mindennap írni, hisz imádok. 🙂

Puszi
Lexi