Sziasztok!
Hát a hosszú hétvégém sírással volt teli, előjött a szó az eljegyzésről, és mint kiderült jövőre sem lesz esküvőm. De amúgy nem csináltunk semmit. Megnéztük a Jokert. Lehet nem kellett volna beülnöm rá, mert nagyon erős lélektani film. Nagyon megviselt, nem szeretem az ilyen filmeket. Aztán ennyi volt a nagy élmény a hétvégén. Akartunk sétálni, de nem tudtunk. Mert vasárnap elaludtam.
Amiken nagyon sokat gondolkodtam, hogy nekem miért nincs egy olyan barátnőm akivel eltudnék menni bárhova. A barátnőm le se szarja konkrétan a fejem. Mindig a pasijával akar lenni, pedig én csak 2-3 órát szeretnék vele tölteni, és még el is mennék hozzá. Megbeszéltük hogy jövőre tartunk csajos napot, elmegyünk valahova, feldobtam ötletként hogy elrepülünk valahova. Mai világban már olcsóbb mint leugrani a Balatonra, mondta hogy oké. Most amikor írtam neki, írja h hát ne repüljünk mert neki nincs pénze, meg csak menjünk el valahova itthon, de szerinte az sem fog összejönni, de jó lenne. Most nem azért, de ha annyira szeretek valakit, akkor nem fontos neki h velem töltsön pár napot? Hogy a barátnőjére vegyen ki 2 nap szabit? Ausztriában dolgozik, de neki soha semmire nincs pénze. Mondtam h fizetem a repjegyét akkor, mert én itthon hogy a dupláját költsem el a szállásra, biztos h nem 🙂 Nem nagyon írt semmit. Tehát kérdem Én, hogy lehet a mai világban igaz barátot találni? Értem Én hogy felnőttek vagyunk, a párunkkal is szeretnénk lenni, de ha 3 hete nem láttam a barátnőmet, nincs rá 2 órám? Akárhányszor a pasijával van, ráér velem irkálni, nem értem? Hogy találjak olyan barátnőt, aki ha nem hetente de két hetente ráér egy kávéra velem? Aki eljön velem egyet shoppingolni, vagy csak egyet csavarogni? Mind a telefonján él, mindegyik leány. És amikor annyit mondtam neki, hogy az Angliában élő barátnőm, eljött 3 napra a városba, az apukáját meglátogatni, és a testvérét, mégis szánt rám 2-3 órát, mert a barátnője vagyok és szeret. Na ez az igaz barátság. Nem mondott rá semmit. Nem értette mit akarok neki ezzel mondani. Hála Istennek hogy nekem van Ő, akivel 15 éves korom óta barátok vagyunk. Lehet hogy inkább netes kapcsolat, és sokszor nem írunk egymásnak. De mindig ugyanott folytatjuk ahol abbahagytuk. Nekem Ő nagyon különleges, és remélem ez mindig így marad.
Jön hozzám egy barátnőm, messziről, sosem találkoztunk, de nagyon jól megvagyunk. És tegnap megkérdezte a párom, hogy nem is találkoztatok, és nem félsz? Ennyit mondtam rá, hogy “Szívem, nekem csak így vannak barátaim. Nekem nincsenek gyerekkoriak, akik elhívnak mindig, nekem csak Ők vannak. És ha Én bízok benne, bízz benne Te is”. Vagyis vannak barátaim, vidéken, de akárhányszor rájuk írok, nem érdekli Őket h mi van velem, csak panaszkodnak. Az hogy megkérdezzék Velem mi újság, olyan nincs. Amikor magamtól nekiálltam írni hogy megyek nyaralni, akkor este 10-kor, jaj bocs majd holnap beszélünk.. Aztán azóta is várom hogy írjon. De amikor feltöltöttem a napomba egy nyaralós képet, jött a komment alá hogy ‘jól megy’. Senki nem kérdez mennyi volt, senkit nem érdekel hogy boldog vagyok-e, csak irigyek h Én elmegyek, és megtehetem míg Ők is megtehetnék, csak más életet választottak. A másik barátnőmhöz amikor elmentem, végig a kisgyerekéről beszélt, és meglepődtem magamon h érdekel a téma. De amint nekiálltam volna mesélni magamról, h mikor repülünk, láttam hogy húzkodja a száját, meg sóhajtozik, és belevágott a gyerek témáról. És nagyon rosszul esett, hogy elvileg a barátaim, és nem is érdekli hogy mi van velem? Nem örül annak h boldog vagyok? Akkor mikor mentem el, láttam hogyan végigmért, hogy milyen ruha van rajtam. Nem vagyok tehetősebb, nekem is sokszor nincs pénzem, de majdhogynem a Primarkba megyek mindig vásárolni, ahol azért lehet igényes ruhákat vásárolni, fillérekért. Attól hogy márkás melltartó van rajtam, olyan helyen veszem ahol olcsóbb mint a new yorker-be. És mégis azt hiszik h pénzt szórók, és méregetnek. Tudom hogy ez mind irigység, de nem Én választottam azt az életet amit Ők. És amikor este visszamentem anyához, elborítottak a gondolatok. Ha nem léptem volna és nem költözök el vidékről, lehet h nekem is gyerekem lenne, lenne egy házam, és irigykednék másra h repked. Hála Istennek h Én megtudom ismerni a világot, mert ezt az életcélt választottam magamnak. Nem azt hogy megrekedjek otthon a 4 fal között, és a gyerekkel játsszak egész nap. Igen, ha lesz gyerekem, akkor is szeretnék menni mindenfele, hiszen ebben a világban már nem furcsa. Mindig újabb és újabb célt helyezek magam elé. De szeretném megismerni a világot, menni hogy lássak szép helyeket, szeretnék boldog lenni. Remélem értitek.
Szóval így eléggé csalódott vagyok a barátaimat illetően.
Amiről még írni akartam az pedig a Főnököm. 3 héttel ezelőtt megbeszéltük hogy pénteken megyek dolgozni. Erre ma ír nekem hogy csütörtökön kellene mennem. Megírtam hogy nem tudok menni, de megbeszéltük a pénteket így akkor megyek. Nekiáll velem veszekedni, hogy márpedig be kell mennem csütörtökön. Most miért nem lehetett szólni egy héttel előbb? Nem fogom lemondani a programjaimat. Igen kell a pénz, de nem fogom lemondani a barátnőmet, se a páromat aki szabit vett ki hogy kiránduljunk. Nem értem miért nem lehet tartani magunkat a megbeszéltekhez? Mit gondolnak a főnökök? Tudják rángatni az embereket? Nem tudom mi fog ebből kisülni de sok jó nem.
Na puszi.
